Meg kell-e szerettetnem magam anyósommal/apósommal?

(Forrás: Őrizd a szerelmet)

Párkapcsolatunk során előbb utóbb szembe kerülünk egy új kapcsolódási formával: Hogyan is viszonyuljunk párunk szüleihez? Természetesen ez többoldalú kapcsolódás. Nagyban meghatározó szerepe van annak, hogy párunk szülei hogyan állnak hozzánk, illetve annak is, hogy társunk hogyan viselkedik. (Jól bemutatja ezt a kényes témát, az Apádra ütök című film).

Most azonban a mi saját szemszögünkből vizsgálódjunk egy kicsit. Milyen hozzáállás segíthet, hogy könnyebben vegyük a felbukkanó akadályokat?

  • Emlékeztessük magunkat arra az egyszerű tényre, hogy anyósunk/apósunk nevelte fel nekünk a párunkat. (Nincs jogunk a nevelésüket kritizálni – még ha látjuk is a hibákat – hiszen kívül állóként mindig könnyebb okosnak lenni…)
  • Tudatosítsuk magunkban, hogy senki nem kötelezhet bennünket arra, hogy „puszipajtások” legyünk párunk szüleivel.

Kerüljük a végleteket:

a.) Ha „túlalkalmazkodunk”, vagy megalkuszunk és „átmegyünk nyusziba”, akkor hosszú távon nem lesz sikeres a párunk szüleivel a kapcsolatunk. Az csak tévhit, vagy önámítás, hogy ezzel fejezzük ki párunk iránti szeretetünket.

b.) Ha találkozunk a szülőkkel, sokszor befeszülünk és ellenségesen viselkedünk, mert vetélytársat látunk bennük, akkor kevés esély marad arra, hogy jól működjön velük a kapcsolat.

  • Tudatosítsuk magunkban, hogy ha hűek maradunk saját elveinkhez (még ha azok ütköznek is az anyóséval/apóséval) és ha ezen elveinket szépen csomagolva tálaljuk, hamarabb kivívhatjuk a tiszteletüket, mintha csak egyszerűen szerepeket játszunk, vagy taktikázunk.
  • Figyeljünk arra, hogy bizonyos határokat meg kell szabnunk, DE ezt csak társunkkal együttesen tehetjük meg! Illetve elsősorban ez párunk feladata és felelőssége a saját szüleivel kapcsolatban. (Értelemszerűen, ha a mi szüleinkről van szó, akkor az a mi feladatunk).
  • Tudatosítsuk társunkban, hogy mikor azt kérjük, hogy álljon mellénk, (a szüleivel szemben) az soha nem azt jelenti, hogy ne szeresse a szüleit! Sőt kérjük őt meg, hogy a szülőkkel is tisztázza ezt.
  • Tudatosan figyeljünk arra, hogy a jó dolgokat kiemeljük, hogy azok legyenek a hangsúlyosak, hogy jó irányba tudjuk terelni a szülőkkel való kapcsolódásunkat.

Mivel többszereplős ez a történet, a többi résztvevő személyisége és hozzáállása mind komoly befolyásoló tényező, de azok ŐK, mi viszont a saját részünkért tudunk felelősséget vállalni. Ha pedig minden próbálkozásunk kudarcba fulladna, nem szabad megijednünk. Vonuljunk vissza egy kis időre, semmiképp ne erőlködjünk! Ne feledjük, nem csak rajtunk múlik, és elsődleges feladatunk a párunkkal való kapcsolatot ápolni!

Szemlélődjünk e képpen: „Egyszer én is lehetek anyós/após, nézzük, hogy én mit is tennék másként!”