A mosogatógéphez és a társunkhoz való viszonyulásunk

Félreértés ne essék, eszem ágában sincs társunkat egy mosogatógéphez hasonlítani! Amit szeretnék megmutatni, az az, hogy az idő múlásával, hogyan módosul kapcsolatunk, hozzáállásunk másokhoz vagy akár hétköznapi dolgokhoz; legyen az egy fontos ember számunkra, mint a párunk, vagy akár csak egy egyszerű háztartási gép. Nézzük meg három fő szakaszra leegyszerűsítve mi is történik a mosogatógép esetében!

Első szakasz:

„Mekkora találmány a mosogatógép!”- állapítjuk meg, miután a mosogatással elvesztegetett időt, végre, hasznosabb teendőkre tudjuk fordítani. Nagy lelkesedéssel fogadjuk az új „családtagot.” Nem csak az összes jó oldalát látjuk meg, de nagy becsben is tartjuk, és igazi értékként tekintünk rá.

Második szakasz:

Szép lassan életünk részévé válik, természetesnek vesszük „létezését”. Már nem csodáljuk, inkább csak automatikusan használjuk.

Harmadik szakasz:

Így gondolkodunk: „Miért csak ilyen kevés edény fér bele, és különben is igazán elpakolhatná a tiszta edényeket miután elmosogatott!”

Nézzük társunk esetében hogyan alakul a hozzáállásunk:

Eleinte megbecsüljük, kényeztetjük, örülünk, hogy együtt lehetünk. Természetének minden pozitív aspektusát meglátjuk. Ezután kezd természetessé válni, hogy mellettünk van, hogy tesz értünk, és támogat minket. Végül elérkezünk a 3. szakaszhoz, amikor már szinte csak a hiányosságokat vesszük észre, melyeket egyre sűrűbben fel is hánytorgatunk neki. A hasonlóság, a párhuzam elég egyértelmű. A mosogatógép példáján keresztül pedig szerettem volna még kézzelfoghatóbbá tenni azt, hogy mennyire megfeledkezünk az értékekről.

Mit tudunk tenni?

Emlékeztetni kell magunkat arra, hogy vegyük újra észre azt, amit kezdetben oly könnyű volt meglátni: azt, hogy milyen értékes a társunk, hogy milyen szeretetre méltó, hogy mennyit tesz értünk és, hogy vannak jó tulajdonságai is, melyekről a szürke, gondokkal teli hétköznapokban, megfeledkeztünk.

Ne vegyük természetesnek a dolgokat, csak azért mert már teljesen beépültek a hétköznapjainkba!

Kezdjük el újra felfedezni, meglátni bennük a jót és nem utolsó sorban megbecsülni őket!

Kezdhetjük a mosogatógéppel is, de a társunkról se feledkezzünk meg!